Második levél

Szia Anya!

Máris 4 hét telt el. A napok szaladnak, az élet zajlik és te nem vagy itt... A fiúk betegek, a héten nem sokat aludtam. A hét elején volt a legrosszabb, azóta talán picit jobb. És nem tudtalak hívni, hogy elmeséljem, hogy megkérjelek, hogy imádkozz, és hogy hallhassam, hogy aggódsz értem. Hiányzol!
Hiányzol, mikor apával körbejártuk turistabusszal a várost (igen, képzeld kirepült hozzánk pár napra! ), és nézve a meseszép épületeket elsírtam magam, hogy neked mennyire tetszene, és hogy élveznéd. Mindig szerettél kirándulni. Legyen az városnézés, vagy hegymászás. Ezt tőled örököltem.
Hiányzol, mikor bármi újság van. Például hogy hétfőn megszületett legkisebb unokád (na jó, épp most legkisebb, lesz még egy pár, szerintem...), Benája. Óriási, és nagyon édes. És nem hívhatlak fel, hogy megbeszéljük.
Hiányzol, mikor meghallok egy számot, amiről te jutsz eszembe. Például Pintér Béla új száma. Nagyon tetszene neked. Én meg bőgök rajta, naponta többször is...
Tegnap éjjel volt egy nagy terrorista támadás Párizsban. Ettől zúg most minden (érthető) . Én meg azon forgok, hogy mennyi anya, apa, gyermek, testvér halt meg. Eltűntek, csak úgy, egyik pillanatról a másikra. Milyen szörnyen hiányoznak most valakinek. Pont, mint nekem te.
Ma van anyósom szülinapja. Igen, tudom tud(ná/)od. Minden szülinapot észben tartottál mindig. Hihetetlen. Még olyanokét is, akikről nekem fogalmam nem lenne. De ma nem írtál SMS-t neki, nem küldtél igét. Pedig biztos megörült volna neki!
Jönnek ki hozzánk januárban, anyósom, apósom és Deni. Örülök ha végre sikerülne.
Szeretlek, és hiányzol. Nagyon. Igazán felhívhatnál..