3. Levél

Szia Anya!

Nehezen veszem rá magam az írásra, mert minden egyes levél sírással jár. Azt meg nem akarok a gyerekek előtt. Úgyhogy mindig halogatom. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem gondolnék ugyanannyit rád. Vagy, hogy nem lenne mit mesélnem. 

Minden oké, a fiúk végre kilábaltak ebből a köhögéses időszakból. Közelednek a szülinapok, Lázár már kapott egy kis előszülinapi ajándékot, egy etetőszéket. Most épp autót szeretnénk venni, ha sikerül, akkor valószínűleg most a karácsonyi szünetben elmegyünk találkozni Andival, Beával. Meglátjuk. 

Képzeld, Marcsi babát vár, megint. Most reméljük jobban alakulnak a dolgok. Tudom, mennyire örülnél a hírnek, ha itt lennél. És tudom, mennyit imádkoznál értük. Így viszont besegíthetnél picit fentről, hogy ez a baba megmaradjon. Pont a szülinapod környékén érkezne! :) 

Közeledik a karácsony. Még nem tudjuk, hogy alakul pontosan, szerettünk volna elutazni, hogy kicsit magunkban legyünk, de lehet nem jön össze... nehéz ám nélküled! Karácsonykor pláne nehéz. Tudod, mennyire szeretem. De tudod, mennyire a családról szól ... elszaladtak az évek. Csodás karácsonyaim voltak gyerekként, és ezt főleg neked köszönhetem! Szerettem, hogy azzal telt a délután, hogy elmentünk kántálni, vak Juliska néninek, mamáéknak a tanyára, aztán este hazáérve már jó illat fogadott, sok süti, finom ételek. És jöttek, Zoli, meg Marika néni, meg Zsuzsa néni, nekik nem volt családjuk, akivel ünnepelhettek volna, neked meg mindig volt pár tányér pluszban... És körbeültük a karácsonyfát, énekeltünk, apa felolvasta a karácsonyi történetét a bibliából. Aztán ajándékok, vacsora, és társasjátékozás hajnalig. Csodás volt. Csak bízom benne, hogy a gyermekeim legalább feleennyire szép karácsonyok előtt állnak, és sikerül valami hasonló szokást kialakítani... hiányzol! Nem lesz teljes nélküled, semmi... a napok szürkék lettek, a karácsonyi díszkivilágítás sem csillog olyan szépen, és a karácsonyi dalok is mind szomorúak. Nem is tudod te, hogy te adtad ezeknek a színt, az életet. Nem lehetne, hogy visszajössz karácsonyozni hozzánk?  ...

Most nem tudunk hazamenni karácsonyra. Bár az az igazság, hogy számomra már fura szó lett ez a "haza". Abban az értelemben, amiben volt, már nincsen olyan. Igen, már nem tudok "hazamenni". Mehetek apához látogatóba, és persze fogok is. De az már nem haza. Az Éviék otthona, és én nem otthon vagyok, hanem látogatóban. Tudod, mennyire rossz érzés úgy hazamenni, hogy már nem vagyok otthon? Igen, miattad volt az otthon... hianyoznak az otthoniak, és várom, hogy végleg hazajussunk. De már sosem lesz olyan nélküled... Kimondhatatlanul hiányzol. És szörnyen nehéz ez így. Azért remélem néha lenézel ránk, és elmosolyodsz, Lukács egyre bővülő szóhasználatán, vagy Lázár egyre nagyobb huncutságain..

Szeretlek, és várom, hogy találkozzunk. Még akkor is, ha sok van addig még...

Második levél

Szia Anya!

Máris 4 hét telt el. A napok szaladnak, az élet zajlik és te nem vagy itt... A fiúk betegek, a héten nem sokat aludtam. A hét elején volt a legrosszabb, azóta talán picit jobb. És nem tudtalak hívni, hogy elmeséljem, hogy megkérjelek, hogy imádkozz, és hogy hallhassam, hogy aggódsz értem. Hiányzol!
Hiányzol, mikor apával körbejártuk turistabusszal a várost (igen, képzeld kirepült hozzánk pár napra! ), és nézve a meseszép épületeket elsírtam magam, hogy neked mennyire tetszene, és hogy élveznéd. Mindig szerettél kirándulni. Legyen az városnézés, vagy hegymászás. Ezt tőled örököltem.
Hiányzol, mikor bármi újság van. Például hogy hétfőn megszületett legkisebb unokád (na jó, épp most legkisebb, lesz még egy pár, szerintem...), Benája. Óriási, és nagyon édes. És nem hívhatlak fel, hogy megbeszéljük.
Hiányzol, mikor meghallok egy számot, amiről te jutsz eszembe. Például Pintér Béla új száma. Nagyon tetszene neked. Én meg bőgök rajta, naponta többször is...
Tegnap éjjel volt egy nagy terrorista támadás Párizsban. Ettől zúg most minden (érthető) . Én meg azon forgok, hogy mennyi anya, apa, gyermek, testvér halt meg. Eltűntek, csak úgy, egyik pillanatról a másikra. Milyen szörnyen hiányoznak most valakinek. Pont, mint nekem te.
Ma van anyósom szülinapja. Igen, tudom tud(ná/)od. Minden szülinapot észben tartottál mindig. Hihetetlen. Még olyanokét is, akikről nekem fogalmam nem lenne. De ma nem írtál SMS-t neki, nem küldtél igét. Pedig biztos megörült volna neki!
Jönnek ki hozzánk januárban, anyósom, apósom és Deni. Örülök ha végre sikerülne.
Szeretlek, és hiányzol. Nagyon. Igazán felhívhatnál.. 

Első levél 2015. november 6.

Szia Anya!

Már 3 hete, hogy nem beszélhetek hozzád. Annak, hogy te is válaszolj, pedig már van több, mint másfél hónapja is. Milyen szörnyen nehéz ez így... Nem is tudtam, mennyire sokat jelentett, hogy minden nap hívhattalak, míg el nem jött a nap, hogy már nem bírtad felvenni a telefont. Nem tudtam mennyit jelent, hogy egy-két szóval válaszolsz, vagy kézmozdulattal reagálsz, míg el nem jött a nap, mikor mar csak lehunyt szemmel feküdtél. Kezdtem érteni, mekkora kincs, hogy én még simogathatlak, beszélhetek, ott vagy. De elmentél... És rámszakadt, mennyi mindent szerettem volna még mondani. Miért mindig utólag jön rá az ember, milyen jó dolga volt?! Még szokatlan ez az új helyzet. Még nem tudom igazán elhinni, hogy tényleg nem vagy itt többé velünk. Még mindig arra számítok, hogy ez csak egy rossz álom. És felébredek, és te kinevetsz. Mint egyszer kiskoromban, mikor azt álmodtam, hogy meghaltál. És lerohantam a szobádba sírva. Te rámmosolyogtál, megsimogattál, és azt mondtad: "Nem adják azt olyan könnyen!". Én meg bebújtam melléd, és veled aludtam. Nem tudtam mennyire igazad van. Tényleg nem adják olyan könnyen. Legalábbis te nem kaptad könnyen. De soha senkit nem ismertem, aki ennyi önuralommal és türelemmel viselte volna a szenvedést. Akinek a jelleme ennyi fájdalom között is ilyen tiszta maradt volna. Igazi kincs voltál nekem. Sajnálom, hogy ezt nem fejeztem ki elégszer. És már nincs lehetőségem rá. Tudom, hogy most jó dolgod van. De azért nekem jól esne felébredni, szaladni hozzád a szobába, és bebújni melléd, mint akkor rég. És megnyugtathatnál, hogy ez csak egy rossz álom... ha már álmoknál tartunk! Emlékszel, mikor reggelente kérdezted, hogy hogy aludtam, mit álmodtam? És szinte sose emlékeztem az álmaimra. Na most emlékszem. Ezelőtt nem álmodtam, vagy legalábbis fogalmam se volt róla, hogy álmodtam-e. De most három hete minden egyes éjjel álmodom. És minden egyes éjjel ott vagy. Annyira valóságosan. Kevés olyan fájdalmas élmény van, mint a reggeli ébredés...

De még mindig szürreális. Még mindig előveszem a telefonom, hogy felhívjalak, mert Lázárnak kijött a 4. foga, és pár másodpercig kapaszkodás nélkül megállt. Olyan jól esne hallani, ahogy örülsz neki. 

Tudod milyen fájdalmas volt hazamenni, úgy, hogy te nem voltál ott? Lukács beszaladt, rohant a szobádhoz (igen, ez volt az első dolga), kicsapta az ajtót, és ment az ágyadhoz. De üres volt. Miután körbenézett, nem látott, kiabált neked, aztán nyugtázta, hogy "mama eltűnt".

És tényleg eltűntél. Az a test, ott a koporsóban, az nem te vagy. Dániel mondta, mennyire sajnálja, hogy nem tudja neked elmesélni, milyen szép temetésed volt. Az igazság, hogy én nem tudnám. Ott voltam, persze. De mégsem. Nem érzékeltem a külső világot. Valami megtört bennem. Soha ennyire nem fájt még semmi. Egy kicsit én is meghaltam. Csak a "baj", hogy még élek. És szörnyen fájdalmas úgy élni, hogy egy részem meghalt. De tényleg szép temetés volt. Minden úgy volt, ahogy kérted. A doboz, a koszorúk árával, amit a végén odaadtunk a családnak, akit kiválasztottál. A kedvenc énekeid. És felhívás a megtérésre. Minden olyan volt, ahogy szeretted volna. És rengeteg ember jött el. Én nem láttam (igen, bocsánat. Ezt nem így akartad volna. De nem bírtam, összetörtem. És a végén elrohantam. Nem bírtam volna hallgatni a részvétnyilvánításokat. Úgyhogy fogalmam sincs mennyien voltak.), de azt tudom, hogy emberek kérdezgették egymást a síroknál, hogy kit temethetnek, milyen nagy embert, hogy ennyien eljöttek a temetésre... Kósa is eljött. Meg rokonok, meg barátok , meg ismerősök, meg gyülekezeti tagok. 

Az igazság, hogy tényleg nagy embert temettünk. Akkora űrt senki nem hagyott még az életemben, mint te, a távozásoddal. Ez mutatja mekkora voltál. A hiányod nagysága. Amivel meg kell tanulnom együttélni. Nem egy könnyű lecke. És sokszor úgy érzem, sosem fog menni. 

Tudom, hogy neked jó dolgod van. Hazaértél. De azért nem bánnám, ha fogadóórákat adnál a mennyben.. vagy legalább néha felhívnál... Mert önző módon, nekem szörnyű ez a távolság. 

Azt is tudom, hogy sok értelme nincs leveleket írogatni. Már nincs cím, ahova elküldhetném. De túlságosan megszoktam, hogy mindent megbeszéltünk. És nem tudok mit kezdeni magammal, mióta elmentél. Ezért néha, néhány óra erejéig úgy teszek, mintha itt lennél, és elmesélem mi újság. 

Szeretlek. És hiányzol. Tudom, hogy még van addig, de már nagyon várom hogy találkozzunk. 

....